Rólam
Az első meghatározó pillanat
12-13 éves lehettem, amikor először betettem az Omega Gammapolis lemezét. A címadó dal dobjai - Debreceni Ciki játéka - szó szerint fejbe vertek: egyszerre volt súly, energia és egy érzelmi húzás, amit addig nem éreztem. A hatodik szám környékén eldőlt bennem: ez lesz az én hangszerem. Az a délután lett minden későbbi döntésem gyökere.
Az első felszerelés
Az elején inkább bújkálás volt, mint büszke hangszer birtoklás. Apám nem támogatta, így a jogosítványra kapott pénzből titokban vettem egy Amati pergőt és egy pár lábcint. Hónapokig dugdostam. Később összejött egy zöld, csillámos - valljuk be: kifejezetten csúnya - Amati lábdob egy kicsi tommal. Nem szólt jól, de először lett saját dobom. A fordulópontot az hozta, amikor szert tettem egy akkor legendásnak számító, bükkfás, kockás babás Amati készletre. Az már rezonált, légzett, visszajelzett - először éreztem, hogy a hangszertől inspirációt is kapok.
Hőseim és korai hatások
Az Omega után egy barát mutatta a Rolling Stones-t, aztán jött a Led Zeppelin - John Bonham játéka kinyitott egy másik dimenziót: erő, lendület, mégis kontroll. Röviddel később rátaláltam a Pink Floydra és Nick Mason letisztult, építkező megközelítésére. Hónapokig e két pólus között éltem. Bonham adta az impulzust és a fizikalitást, Mason a teret és a dramaturgiát - kettőjükből állt össze a korai dobos DNS-em.
Kezdeti gyakorlás - végtelen órák
A korai időkben a gyakorlás nem struktúra volt, hanem létforma: naponta 10-12 órát töltöttünk egy pincében. Egy szalagos magnón tekertük előre-hátra a kedvenc részeket, és hallás után próbáltuk visszarakni a hangszerre. Nem tudtam még semmit koordinációról, függetlenítésről vagy módszerekről - ösztönből épült minden. A makacs ismétlés és az apró sikerpillanatok vitték tovább a folyamatot.
A tudatos gyakorlás születése
Az első saját daloknál jött az ütközés: amit belül hallottam, nem tudtam lejátszani a hangszeren. Ez frusztrált, és ebből nőtt ki a tudatos gyakorlás igénye. Kézbe került a klasszikus Bányai-könyv; bár sok volt még kódfejtés, elkezdtem szétbontani mintákat, izolálni lábdob-variációkat, hosszú órákig ismételve tizenhatodos pulzusokat. Még nem ismertem a technikai terminusokat - de épült az alap.
Mélypont
A 90-es évek elején volt egyetlen valódi törés: bizonytalan megélhetés, széteső zenekari dinamika, ideiglenes munkák. Pénzzé tettem a fehér New Sound készletemet - a befolyt összeg gyorsan eltűnt. Pár hónap múlva azonban ugyanazzal az intenzitással hiányzott a hangszer, és vettem újat. Ez végleg rögzítette bennem: akármi történik, a dobolás marad.
A hobbiból hivatás
Az S-Modell villámgyorsan lépett szintet: saját pénteki klub teltházzal, meghívás az első magyar blues fesztiválra Esztergomban, majd országjárás. Hetente 4-6 koncertre álltunk rá, a naptár blokkokban telt meg. Amint a tempó állandóvá vált, a hobbizenélés átfordult felelősséggé: felkészültség, időbeosztás, terhelhetőség. A meghívások sora önmagát erősítette - innentől a dobolás lett a szakmám identitása.
Kihívások és váratlan helyzetek
Az igazi próbatételek mindig akkor jöttek, amikor minimális felkészülési idővel kellett maximális jelenlétet hozni. Ferenczy Gyurival például nem próbáltunk - kazetta, meghallgatás, és pénteken telt ház. Helyettesítéseknél előfordult, hogy a próbának hitt nap valójában koncert volt. Ilyenkor útközben a buszban térképeztük fel a szerkezeteket, tempókat. Ezek a helyzetek megtanítottak: hideg fej, fókusz, zenei memória - nincs pánik, csak megoldás.
Stúdió és színpad - két eltérő fókusz
Mindkettőt szeretem, de más izom dolgozik bennük. A stúdió steril pontosságot kér: időkeret, költség, koncentráció. Ott nem fér bele a majd kijavítják, mert az attitűd azonnal hallatszik a végeredményen. A koncert ezzel szemben organikus: energiacsere a közönséggel, pillanatnyi kockázat, rugalmas dinamika. A stúdió precizitása fegyelmez, az élő játék pedig emlékeztet, hogy a groove élő szövet - a kettő együtt tart egyensúlyban.
A tanítás kezdete
Nem tudatos tervezés volt, hanem megkeresések lánca. Az első növendéket egy kolléga fia hozta - onnantól szájhagyomány építette a kört. A felismerés hamar jött: ha át akarod adni, rendszerbe kell raknod azt is, amit ösztönből csinálsz. A tanítványi kérdések ráirányítják a fényt vakfoltokra - így a tanítás visszafelé is fejleszt.
Módszerem lényege
Két pólus szintézise: a feszes, analitikus alap (ritmusérzet, kézrend, kontroll) és a laza, bizalmi légkör, ahol nem bénít a hibázás. Nem engedem el a pontosságot - tizenhatod nem lesz triola - de a hangvétel oldott marad. A cél, hogy a technika ne öncél legyen, hanem szolgálja a zenei mondatot. Gyakorlásnál építőkockákból haladunk: izoláció, lassú tempó, tudatos dinamikai ív, majd integráció zenébe.
Tanítvány-történetek
Különösen inspiráló, amikor valaki címkével érkezik (figyelemzavaros, túl idős, túl elfoglalt) és pár hónap alatt átírja ezt a narratívát. A fiatal tehetségeknél (mint Toncsi) a feladat a keretezés: fókuszt adni a nyers zenei nyelvhez. Felnőtt kezdőknél (mint a 48 évesen induló tanítvány) a bátorság és következetesség a kulcs - neki a zene valóra váltott gyerekkori elképzelés lett. A legnagyobb visszajelzés, amikor évekkel később valaki azt mondja: Egy irányt kaptam tőled.
Gyakori tévhitek és kezelésük
- Elég videókról tanulni. - Nem: kontextus, visszajelzés és fokozatosság nélkül szétesik a fejlődési ív.
- Az alapok kihagyhatók. - Pontos kézrend és timing nélküli látványfill rövid életű.
- Nincs időm gyakorolni, de szeretnék gyorsan fejlődni. - Idő helyett struktúra és rendszeresség kell; minimális napi blokk is épít, ha fókuszált.
- Majd ráérzek. - A belső metronóm épül, nem adottságként érkezik. Ellenszer: lebontás (mi az első 2 taktus szerepe), tempómenedzsment, rögzített mikro-célok és következetes visszajelzés. A tudatos lassú gyakorlást normalizáljuk - nem visszalépés, hanem gyorsító pálya.
Mit jelent a ritmus
Számomra a ritmus nem ütemképletek sora, hanem szervező energia: légzés, járás, beszéd, figyelem pulzusa. A mindennapokban is ráhallgatok mintázatokra: lépések, városi zaj, beszéddallam. A dobolás így nem válik elszigetelt tevékenységgé - ugyanannak a ritmikus jelenlétnek a fókuszált formája.